-->

Elültették a második életfát is

A berettyóújfalui újszülöttek tiszteletére ültetett második gömbkőris is a helyére került május 23-án, a város napján Berettyóújfaluban.

Idén az országos veszélyhelyzettel kapcsolatos korlátozások okán az önkormányzati rendezvények elmaradtak a településen, de a hagyományt, amely 2019-ben teremtődött, az önkormányzat folytatta, így a napsütéses időben sok család érkezett a életfaültetésre, a József Attila Lakótele parkjába. Idén hússzal több név került fel a fa előtt elhelyezett emléktáblára. Tavaly 124, idén pedig  144 baba neve szerepel a táblán. Bónácz János alpolgármester köszöntőjében elmondta, örvendetes, hogy a város önkormányzata a beruházásokkal, családbarát intézkedésekkel hozzá tud járulni ahhoz, hogy a családok itt éljenek, az újszülöttek a későbbiekben is településünkön maradjanak.  A fiataloknak Rácz Anikó egy mesével is kedveskedett, majd a nagyobbak segítségével a kőrist is elültették. Az életfa ültetést követően a város vezetősége az önkormányzat nevében koszorút helyezett el a Vörösmarty téren lévő Báthory Gábor szobornál.

 

.

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu