-->

Fokozatosan újrainduló járóbeteg szakellátás a kórházban

A Gróf Tisza István Kórház vezetősége által szerkesztőségünkhöz elküldött közlemény szerint a kórház járóbeteg szakellátása fokozatosan – óránként 3-4 beteg fogadásával – elindul. A tájékoztatás alapján a korábban kiadott előjegyzések érvényüket vesztik.

A kórház arra kéri a vizsgálatra jelentkezőket, hogy elsőként minden esetben vegyék fel a kapcsolatot a háziorvosukkal és csak abban az esetben jelentkezzenek időpontra, ha azt a háziorvos is indokoltnak tartja. A „Beutaló köteles” szakrendelésre kérik, hozzanak beutalót magukkal. A szakrendelésekre az egyeztetett előjegyzési időpontokra PONTOSAN érkezzenek és lehetőségük szerint saját szájmaszkot hozzanak magukkal a vizsgálatra. A közleményben felhívják a figyelmet, hogy a korábban kiadott szakorvosi javaslatok mind a gyógyszerek, mind a gyógyászati segédeszközök tekintetében továbbra is érvényesek, azok érvényessége a vészhelyzet megszűnését követő 90 napig fennállnak. Receptírásért és szakorvosi javaslat kérésért nem kell felkeresni a szakrendelést, az érintett szakmával egyeztetve telefonon keresztül is lehet kérni. (A szakrendelések telefonszámai a honlapon elérhetőek.)

 

2020.05.14-étől indulnak az alábbi diagnosztikai vizsgálatok. Előjegyzési időpont a feltüntetett telefonszámokon kérhető:
-    Röntgen, Ultrahang, Mammográfia (54/507-576)
-    CT vizsgálat (54/507-555/657 mellék)

2020.05.18-tól indulnak az alábbi szakrendelések. Ezen szakrendelések esetében előjegyzési időpont kérhető a kórház ingyenesen hívható zöld számán: 06-80-204-448
-    Sebészet szakrendelés (SBO mellett változatlanul, a korábbi helyen) – a sürgős eseteket soron kívül látjuk el
-    Traumatológia szakrendelés (Rendelőintézet emelet) – a sürgős eseteket soron kívül látjuk el
-    Gastroenterológia szakrendelés (Belgyógyászat osztály előtere) – csak sürgős esetek ellátása!
-    Belgyógyászati szakrendelés (Rendelőintézet földszint)
-    Kardiológia szakrendelés (Belgyógyászat osztály előtere, Szív UH-os helyiség)
-    Diabetológia szakrendelés (Rendelőintézet emelet)
-    Gyermekgyógyászati szakrendelés (a volt Véradó területe) – a sürgős eseteket soron kívül látjuk el
-    Nőgyógyászati szakrendelés (Terhesambulancia helyiségében), az NST vizsgálatokat a volt nőgyógyászati szakrendelő helyiségében végeznek 8.00-15.00 óráig

Az alábbi szakrendelések szintén 2020.05.18-tól indulnak, de előjegyzési időpont a szakrendelések mellékszámán kérhető:
-    Urológia szakrendelés (Rendelőintézet emelet, 54/507-555/394 mellék)
-    Szemészeti szakrendelés (Rendelőintézet emelet, 54/507-555/159 mellék)
-    Fül-orr-gégészeti szakrendelés (Rendelőintézet emelet, 54/507-555/158 mellék)
-    Onkológia gondozó (Főépület földszint, változatlan helyen, 54/507-568)


2020.05.19-től indulnak az alábbi szakrendelések. Előjegyzési időpont kérhető a kórház ingyenesen hívható zöld számán: 06-80-204-448
-    Ideggyógyászati szakrendelés (Rendelőintézet emelet)
-    Fizio- és mozgásterápia szakrendelés (Rendelőintézet emelet)


2020.05.22-től indul az alábbi szakrendelés. Előjegyzési időpont kérhető a kórház ingyenesen hívható zöld számán: 06-80-204-448
-    Orthopédia 2020.06.07-ig csak gyermek csípőszűrés 8.00-14.00-ig. 2020.06.08-ától egyéb ortopédiai esetek ellátása is (Rendelőintézet emelet)

2020.06.02-től indulnak az alábbi szakrendelések. Előjegyzési időpont kérhető a kórház ingyenesen hívható zöld számán: 06-80-204-448
-    Gyermekpulmonológia (volt Véradó területe)
-    Angiológiai, phlebologia rendelés (Rendelőintézet emelet)
-    Bőrgyógyászati szakrendelés és gondozó (Rendelőintézet földszint)
-    Tüdőszűrés (Tüdőgondozó épülete, földszint)

-    Alkalmassági szakrendelés (Rendelőintézet földszint) (54/507-569)

2020.06.15-től indul az alábbi szakrendelés. Előjegyzési időpont ideiglenesen a Tüdőgondozó alábbi mellékszámán kérhető:
-    Tüdőgondozó és szakrendelés (Tüdőgondozó épülete, földszint, 54/507-555/255 mellék)

Nyári hónapokban még nem indulna (csak telefonon történő egyeztetést követően receptírás és szakorvosi javaslat elkészítése):
-    Osteoporosis, Reumatológia (54/507-555/163 mellék)
-    Ideggondozó (54/507-555/322 mellék)


A fizioterápia- és gyógytorna kezelések egyenlőre nem indulnak, kivételt képeznek azok a sürgős kezelések, melyeket a szakorvos (traumatológus, ideggyógyász) megbeszél a szakrendeléssel. Ezen rendelések esetében is az óránkénti négy beteg fogadása engedélyezett. A kezelések és az egyéni gyógytornák a volt Véradó területén történnek ebben az időszakban.
Előjegyzési időpont az 54/507-555/378 mellékszámon kérhető.

Arra kérik a kórházba érkezőket, amennyiben lehetőségük van rá, nyomtassák ki a „Koronavírus kérdőív”-et és kitöltve hozzák magukkal, ezzel is segítve és gördülékenyebbé téve az előszűrést végző dolgozók munkáját. A kérdőív megtalálható a Gróf Tisza István Kórház honlapján.

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu