-->

Több ezren voltak a háromnapos debreceni kongresszuson

A szeretet soha nem múlik el” címmel háromnapos kongresszust szerveztek Jehova Tanúi a debreceni Főnix Csarnokban 2019. július 19-21-ig. Magyarországról három megyéből és Szlovákiából is sokan érkeztek.

A jelenlévők csúcslétszáma 7125 volt. Idén is nagyon változatos programot hallhattak a kongresszusra látogatók. A háromnapos rendezvény 52 programrészből állt. Rövid előadások, interjúk, hangjátékok és kisfilmek rámutattak, milyen gyakorlati módokon segít a szeretet az embereknek felülkerekedni olyan nehézségeken, mint a nehéz gyermekkor, egy súlyos betegség, vagy a szegénység.

Olyan bibliai alapelvek alkalmazásáról is szó volt, melyek segítenek a férjeknek, feleségeknek és a gyermekeknek abban, hogy szeretettel bánjanak egymással. „Ez a rendezvény élő példája volt annak, hogyan képes a szeretet különböző hátterű embereket egyesíteni.” – mondta Kovács József, Jehova Tanúi szóvivője.
A szombati nap kiemelkedő eseménye volt a keresztelkedés. 56 személy adta át az életét Isten szolgálatára.
A küldöttek számára felvillanyozó volt a Biblián alapuló „Van még igaz szeretet ebben a gyűlölettel teli világban?” című nyilvános előadás, melyet vasárnap délelőtt hallgathattak meg.
Szombaton és vasárnap egy kétrészes film tette még színesebbé az oktatást, amely a bibliai Jósiás király élettörténetét dolgozta fel.

K.J /Jehova Tanúi sajtó

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu