-->

Több milliót loptak, majd elköltötték

Három fiatal lány közel 5 millió forintot vett el egy berettyóújfalui személytől. Vesztükre egy áruház biztonsági őrének hamar gyanússá váltak, miután több százezer forintért vásároltak a lopott pénzből egy debreceni bevásárlóközpontban.

A rendőrség közleménye szerint egy debreceni bevásárlóközpont biztonsági őre tett bejelentést a rendőrségre 2019. május 29-én 11 óra körül arról, hogy három fiatal lány több százezer forint értékben vásárolt náluk, többek között kozmetikai termékeket, ruhaneműket, valamint három nagy értékű mobiltelefont is. A debreceni körzeti megbízottak még az áruház parkolójában igazoltatták a lányokat, valamint kérdőre vonták őket, hogy honnan van ennyi pénzük. A fiataloknál három bőrönd is volt, amelyek színültig voltak pakolva az áruházban vásárolt tárgyakkal.

Az egyenruhások kérdéseire a 13, 14, valamint 15 éves lányok elmondták, hogy Berettyóújfaluban egy ismerősüknél voltak az előző este és tőle hozták el a közel 5 millió forintot. A nyomozás adatai szerint a lányok, miután meglopták a 47 éves sértettet, Debrecenbe mentek busszal, kivettek egy szállodai szobát, majd másnap a lopott pénz elköltésébe kezdtek. A körzeti megbízottak a fiatalokat előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, majd átadták őket a berettyóújfalui nyomozóknak, akik kihallgatták őket. A nyomozó hatóság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított velük szemben büntetőeljárást.

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu