-->

Berettyóújfaluba érkeztek a hősökért futók

Nyárias melegből indultak megyeszékhelyünkről, esőben érkeztek Berettyóújfaluba az „Emlékfutás a Hősökért, Tavaszi Toborzó Hadjárat” futói.

Hajdú - Bihar megyében a Magyar Honvédség által szervezett 273 km-es szakaszt a napokban teljesítik majd a futók. Céljuk a haderőben vállalható katonai szolgálatformák hiteles bemutatása, a hősökről való méltó megemlékezés, valamint felhívni a lakosság figyelmét a sport és a rendszeres testmozgás fontosságára. A rendezvénysorozat kiemelkedően támogatja a honvédség népszerűsítését.

Az ötnapos programsorozaton hivatásos, szerződéses és önkéntes tartalékos katonák „körbefutják” a megyét, melynek legfőbb célja a Magyar Honvédség és a civil lakosság kapcsolatának erősítése, valamint megemlékezni a magyar nemzet számára fontos történelmi eseményekről, mindazon katonahősökről, akik életüket áldozták a hazáért. A megemlékezéseken, illetve a hozzájuk kapcsolódó toborzó rendezvényeken a civil lakosság testközelből találkozhat a katonákkal, megismerheti mindennapjaikat, kézbe foghatja az általuk használt technikai eszközöket, melyek révén betekintést nyerhet a katonaság életébe, feladatrendszerébe. A toborzó pontokon megismerhetik a katonai szolgálatvállalás különböző formáit. A futók további útvonala: Földes – Báránd – Püspökladány – Nádudvar – Balmazújváros – Hajdúnánás – Hajdúdorog – Hajdúböszörmény – Hajdúhadház – Hajdúsámson – Aradványpuszta – Nyíradony – Debrecen. Az érintett településeken a katonák együtt futnak a helyi iskolák diákjaival, helyi közösségeivel, hangsúlyozva az egészséges életmód fontosságát. Berettyóújfaluban ma délelőtt térzene fogadta a sportolókat, stafétabotjukra pedig emlékszalagot kötött fel Muraközi István polgármester.

Nagy Zoltán alezredes, a 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka és Muraközi István ünnepélyes köszöntői végén koszorút helyeztek el a Bihari Múzeum előtt lévő világháborús magyar hősök és polgári áldozatok emlékművénél.

 

 

.

 

 

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu