Print this page
-->

Másodjára találkoztak a berettyóújfalui elszármazottak

A városban született vagy az egykor itt élőket ezúttal a Szász Tanyán látták vendégül.


Az elmúlt évben indult hagyományhoz híven a városnapi programok részeként hívták életre az összejövetelt, melynek ezúttal a Szász Tanya adott otthont. A május 24-i alkalmon vidéki hangulatban, hegedűszóval, a Baraboly Néptáncegyüttessel, gyermekénekkel és finom étkekkel várták az elszármazottakat. – A célunk az, hogy a város napja igazi ünnep legyen, azoknak akik itt élnek és azoknak is, akiket munkájuk, életük elszólította Berettyóújfaluból – mondta Muraközi István polgármester köszöntőjében. A majdcsak negyven résztvevő között volt jelenleg Angliában, Amerikában élő egykori berettyóújfalui is. A Szász Tanya pedig ezúttal is igazi otthonná vált a megszokott barátságos vendéglátással, igazán finom ízű ételekkel.

Az első berettyóújfalui találkozón Varga Ferenc mutatta be vállalkozását, akkor ő Horváth Lajosnak adta át ezt a stafétát. A HBZ Kft. tulajdonosa eleget téve a felkérésnek szólt a Berettyóújfaluban 1975-ben induló pályafutásáról, mely az akkori ELZETT gyárban kezdődött. A nyolcvanas évek végén a gyár égisze alatt létrehozott üzletet követően 1990-ben alapította meg saját vállalkozását. A zárcentrum mára egy 120 főt foglalkoztató, öt telephelyen működő, 10 millió euró árbevételű vállalkozás. A programok között a Berettyó Televízió filmjét is megnézhették, mely a Szász-tanyáról készült.

 

 

P1380307.jpg P138031.jpg P1380313.jpg

P1380331.jpg P1380332.jpg P1380339.jpg

P1380342.jpg P1380358.jpg P1380360.jpg

P1380366.jpg P1380375.jpg P1380377.jpg

P1380378.jpg P1380381.jpg P1380387.jpg

P138039.jpg P1380390.jpg P1380396.jpg

P1380400.jpg P1380401.jpg P1380406.jpg

P1380408.jpg
.