-->

Zorba tánc is volt a görög kulturális esten

Görögországból, Proti és Rodolivos településekről érkezett Berettyóújfaluba az a két kórus, melyeknek már tíz éve vezetője a mezősasi származású, Berettyóújfaluban született Kőrösi Erzsébet.

A kórusvezető zenei alapjait a berettyóújfalui zeneiskolában szerezte, majd középiskolai évei után a Kölcsey Református tanítóképző főiskola ének-zenetanító szakán végzett. Egy nyaraláson ismerkedett meg görög férjével.

 

Kőrösi Erzsébet és kórusai

Jelenleg Kavalán él, öt kórust vezet és körülbelül százötven taggal büszkélkedhet.  Városunkba a két településről harmincöt kórista érkezett. A vezető elmondta, egyikük sem szakmabeli, kottát senki sem tud olvasni, ütemenként tanítja őket négy szólamban énekelni. A tagok között nyugdíjasok, mezőgazdászok, kereskedők, férfiak és nők is vannak.

 

A görög kulturális esten ismert görög dallamok és világhírű művek is felcsendültek. Az esten a zenei alapot a buzuki, mint az egyik tradicionális görög hangszer, a gitár, a zongora és a hegedű adta. A nézők görög táncot is láthattak, a települések polgármester helyettesének és kísérőinek előadásában.

A színpadon tradicionális görög tánc is volt

A zenei előadás végén meglepetésként Máté Péter: Azért vannak a jóbarátok című slágere a görög kórustól magyar nyelven szólalt meg, ezt a közönség vastapssal kísérte.  A műsor a berettyóújfalui zeneiskola fúvósainak is tartogatott meglepetést, ugyanis Kőrösi Erzsébet a települések nevében invitálta a Berettyóújfalui Ifjúsági Fúvószenekart egy nyári előadására.

 

.

 

 

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu