Print this page
-->

Kamaraprodukciók debütáltak

Történetükben először kamaraprodukcióikkal mutatkoztak be a berettyóújfalui zeneiskola növendékei. A hagyományteremtő, kamarazenekari koncertnek a Járási Hivatal Fráter László-terme szolgált helyszínül április 9-én.

Az intézmény kis létszámú kamaracsoportjai különböző hangszerekkel, az iskolai oktatók közreműködésével mutatkoztak be.

Györgyfi Zalán, Halics Lili és Juhász Dávid rézfúvós hangszereken játszottak

A fiatalok fuvolán, furulyán, zongorán, csellón, klarinéton, trombitán, tenorkürtön, marimbán, hegedűn és rézfúvós hangszereken játszottak az egy órás koncerten a teltházas közönségnek.

A marimba hangjai is szépen csengtek

Az esten felcsendült a zeneiskola kórusának éneke is. A produkciókat a közönség elismerő tapssal díjazta.  A rendezvény és a kamaracsoportok kialakítása újabb célokat is szolgál: fontos alapköve a diákok zenei „pályán tartásának” és közösségi élmények szerzéséhez is hozzájárul- szólt Hegedűs Imre az esemény megnyitóján.

Hegedűs Imre az intézmény vezetője

Örömteli híreket is tartogatottak a szervezők, a zeneiskola a közelmúltban újabb hangszereket kapott és 28 darab laptop is érkezett a művészeti intézménybe.

KHSz.

 

P1350420.jpg P1350423.jpg P1350427.jpg

P1350428.jpg P1350429.jpg P1350433.jpg

P1350434.jpg P1350436.jpg P1350444.jpg

P1350445 .jpg P1350446.jpg P1350448.jpg

P135045.jpg
.