-->

Rákóczi- a bujdosó fejedelem – hazai premier Újfaluban

A Bihari Polgári Esték március 28-i állomásának vendége az ÚJ Nemzeti Kamara Színház volt.  A színház tagjai a „Rákóczi –a bujdosó fejedelem” című történelmi színi előadással érkeztek a Nadányi Zoltán Művelődési Ház színpadára.

 

A Rákóczi- emlékévhez kapcsolódó színjáték különlegessége, hogy Magyarországon először mutatták be a műsort a társulat tagjai. Az Új Nemzeti Kamara Színház egy éve alakult és azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a hajdani országrészek magyar ajkú lakosainak mutasson be rendszeresen színházi előadásokat.

Id. Mikes Kelemen szerepét Pelsőczy László, a kamara színház igazgatója játszotta

 

Bemutatóikat minden turné előtt Magyarországon tartják, ezúttal Berettyóújfalu adott otthont a Mikes Kelemen jegyzetein alapuló Rákócziról szóló színielőadásnak. Az előadás érdekessége, hogy Rákóczi életét követhetjük a vele sírig kitartó, hűséges bujdosó-társa és rajongója, Mikes Kelemen híres törökországi leveleiből, visszaemlékezéseiből, képzeletbéli nagynénjét szólítva meg írásaiban. A darab főszereplője Mikes Kelemen, aki lépésről-lépésre elénk tárja az adott korszak társadalmi és politikai viszonyait.

Mindez úgy zajlik, hogy közben Rákóczi alakja nem jelenik meg a színpadon. Mikes Kelemen megidézi Zrínyi Ilonát, a bécsi udvart, a Napkirály, XIV. Lajos környezetét, vagy éppen Drinápolyt, a török szultán palotáját.

Az előadásban az aláfestő zenék mellett néhány dalbetét teszi élőbbé az eseményeket. A színház 2018-ban három nagy bemutatót tartott külhoniaknak az Ady-év kapcsán, Moldvában, Csángóföldön, Székelyföldön, Partiumban és Erdélyben. 2019-ben pedig a Rákóczi és egyben Ady-emlékév a turnéik meghatározó témája. A tíz színész 75 perces előadását teltházas közönség tekintette meg.

 KHSz.

 

 

 

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu