Print this page
-->

Újra fesztivál téma volt a tudatos hulladékgyűjtés

Több helyszínen, zenekari előadásokkal, kukásautó bemutatóval, játszóházzal, kreatív ötletbörzével és rajzkiállítással rendezték meg a harmadik „Szemétfesztivált.”

Az Arany János Gimnáziumból már kora reggel szemétgyűjtő túra indult a népligetbe. Az akció során hat zsák szemetet, eldobált hulladékot sikerült az önkéntes szemétszedőknek összegyűjteniük. A délelőtti órákban a gimnázium aulája mindenki számára nyitott volt, a szervezők kreatív ökojátszóházat rendeztek be a legkisebbeknek, a nagyobbak pedig totót tölthettek ki a Berettyóújfalu Praxisközösség standján, ajándékokért cserébe.

A Berettyóújfalu Praxisközösség standján horgásztak a gyerekek, szüleik pedig totóztak

Sok óvodás csoport ellátogatott a Szemétfesztiválra és kipróbálták a Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. egyik szemétszállító autóját is.

A kukás autó minden évben a gyermekek kedvence

Papp Zsolt, a Szélső Érték Kör egyesület vezetője, a rendezvény életre hívója elmondta, lényeges, hogy már óvodás kortól tudatosan, szelektíven gyűjtsük a szemetet és vásároljunk úgy, hogy minél kevesebb hulladékot termeljünk.

A fesztivál szervezői: Nagy Sándor és Papp Zsolt

 A szemléletformáló fesztivál sikerét jól példázza, hogy idén már 160 rajz érkezett a két hónapja meghirdetett „Van- e ötleted a megelőzésre?” című rajzpályázatra. A fiatalok nem csak rajzoltak, hanem komoly gondolatokat is fűztek pályázataikhoz. A rajzokkal kapcsolatban elmondható, évről-évre egyre szebb és tartalmasabb, a témát fokozottan szem előtt tartó alkotások születnek.

A rajzpályázat díjazottjai a környék számos pontjáról érkeztek

A gimnázium tanulói sem unatkozhattak a szünetekben, lazításképpen a TOSODA Projekt nevű spirituális zenét játszó együttes szórakoztatta őket.

A gimnázium diákjai megismerhették a TOSODA együttes különleges, "handpan" nevű hangszerét

Délután mesejátékot mutatott be a Kuckó Művésztanya, majd a rajzpályázat eredményét is kihirdették.

 

A díjazottak:

 

  1. Korcsoport
  2. Sándor Natália - Mesevár Óvoda – Derecske
  3. Demjény Zsófi - Igazgyöngy AMI Berettyóújfalu
  4. Vékony Hédi - Mesevár Óvoda – Derecske

 

  1. korcsoport
  2. Pap Réka - Igazgyöngy AMI Berettyóújfalu
  3. Balogh Anna -József Attila Ált. Iskola Berettyóújfalu
  4. Gáti Janka - József Attila Ált. Iskola Berettyóújfalu

 

  1. korcsoport
  2. Győri Aranka Mercédesz - Csökmői Ált. Iskola
  3. Papp Ágota - II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola Berettyóújfalu
  4. Kovács Gréta - Földesi Karácsony Sándor Általános Iskola

 

Különdíjasok:

 

Bujdosó László - II. Rákóczi Ferenc Ált. Iskola Berettyóújfalu

Mohácsi Edina - Igazgyöngy AMI Berettyóújfalu

Gál Szabolcs - Derecskei Bocskai Ált. Iskola

Demeter Réka - Igazgyöngy AMI Berettyóújfalu

Rácz Lilla - József Attila Ált. Iskola Berettyóújfalu

Gertner Dzsanilla - Igazgyöngy AMI Berettyóújfalu

Botlik Lara - Csökmői Ált Iskola

Nagy Judit - Derecskei Bocskai Ált. Iskola

Daróczi Zoltán - József Attila Ált. Iskola Berettyóújfalu

Makula Dominika  -  Szentpéterszegi Fekete Borbála Általános Iskola 

 

 KHSz.

P1330672.jpg P1330684.jpg P1330701.jpg

P1330712.jpg P1330713.jpg P1330719.jpg

P1330723.jpg P1330733 (2).jpg P1330734.jpg

P1330746.jpg P1330757.jpg P1330765 .jpg

P1330779.jpg
.