-->

Filmvetítés és közönségtalálkozó a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján

Nagy Zoltán Mihály "A sátán fattya" című művéből készült az a film, melyet február 25-én este vetítettek a művelődési házban a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján.

A filmdráma az 1944. novemberi kárpátaljai történésekkel kezdődik, és a tizenhat esztendős Tóth Eszter sorsán keresztül mutatja be az eseményeket. A történet szerint Beregszilasról indul útnak néhány asszony, leány, hogy élelmet vigyen a „háromnapos munkára" behívott hozzátartozóknak. Tóth Eszter, a 16 éves fiatal lány is köztük van, akit öt orosz katona megerőszakol. A lány teherbe esik, és megszüli a gyermeket, a Sátán fattyát.Ez megváltoztathatatlanul tönkreteszi nem csak az ő, de környezete életét is. „Zsigmond Dezső nagyjátékfilmjét nemtől, kortól és politikai hovatartozástól függetlenül egyszer mindenkinek látnia kell”- mondta Némethy- Szilágyi Norbert, az est moderátora.  Az emléknapra szervezett esemény vendége Tarpai Viktória, a film főszereplője volt, aki a Los Angeles-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női alakításért járó díjat 2018-ban.

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu