Friss hírek

Szombat este ünnepelte a Baraboly Néptáncegyüttes fennállásának ötödik évfordulóját.

Megnyílt a huszonkettedik Bihari Számadó Napok Berettyóújfaluban. E rendezvény a város egyik legkiemelkedőbb eseménye, ahol a vállalkozók bemutathatják a leendő üzleti partnereiknek és vásárlóiknak termékeiket, szolgáltatásaikat. 

Berettyóújfaluban 2016 októberében megvalósulhatott a magyar szabadság éve program keretében, az erre létrehozott emlékbizottság együttműködésével a „Ne felejts!” címet viselő rendezvénysorozat, mely a 60. évforduló kapcsán elsősorban a berettyóújfalui, bihari történésekre és szereplőkre összpontosított.

Az elegáns vívó bajnok, Kabos Endre tiszteletére újra emléknapot rendeznek városunkban.

Október 31-én tartotta alakuló ülését Berettyóújfalu Önkormányzatának Képviselő-testülete. A napirendi pontok között szavaztak az alpolgármester személyéről és a bizottságok tagjairól is.

November 5-én újra Kabos Endre emléknap Berettyóújfaluban.

Biharkeresztesen kirándultak a Rákóczi Tagóvoda ovisai ma délelőtt. A „Tökjó hét” programsorozat részeként már napok óta készültek a  festett tökös ajándékok, amiket aztán Biharkeresztesre vittek el az ovisok.

KIEMELT

  • Fokozatosan újrainduló járóbeteg szakellátás a kórházban
    • 2020. május 13. szerda

    A Gróf Tisza István Kórház vezetősége által szerkesztőségünkhöz elküldött közlemény szerint a kórház járóbeteg szakellátása fokozatosan – óránként 3-4 beteg fogadásával – elindul. A tájékoztatás alapján a korábban kiadott előjegyzések…

  • Berettyóújfaluban is elindultak a koronavírus-szűrések
    • 2020. május 04. hétfő

    Országosan május 1-jével indultak el a koronavírus-szűrővizsgálatok a négy orvosképző egyetem országos, reprezentatív vizsgálata keretében. A településeken a következő két hétben napi 12 órában folyik a statisztikai szempontok alapján kiválasztott…

Ajánlott videók

A honlapon megjelenő hírek, adatok és fotók a Berettyó Rádió tulajdonát képezik, adatbázisának részei, ezért a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. A Berettyó Rádió előzetes engedélye nélkül tilos a Berettyó Rádió honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.

A Berettyó Rádió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Média Mecenatúra program keretében támogatja.

Felügyeleti szerv: Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, 1015 Budapest, Ostrom u. 23-25. telefonszám: (+36 1 457 7100), honlap: www.nmhh.hu